
A Tour de Balaton minden év júliusának első szombatján megrendezett, 24 órás Balaton körüli kerékpáros élmény- és teljesítménytúra. Útvonala Balatonmáriafürdő főteréről indul az északi part irányába, majd a tó megkerülésével a déli parton tér vissza kiindulási pontjára, de nem csak Balatonmáriafürdőről, hanem bármely másik pecsételőállomásról is el lehet indulni. A szervezők sok szeretettel várnak minden kerékpárost, az egyéni indulókon kívül települések, intézmények, vállalkozások, egyéb szervezetek csapatait is, akár az egész Balaton-körre, akár csak egy-egy rövidebb szakaszra csatlakoznak.
Az esemény napja idén, 2011-ben július 2-ára esik, a rajt reggel 8 órakor lesz. A Tour de Balaton résztvevőit a kerékpárút mellett felállított pecsételőállomások várják, ahol a rendezvény honlapjáról letölthető és kinyomtatható pecsétkönyvbe összegyűjthetik az érintett Balaton-parti települések pecsétjeit. A túra hossza valamivel több, mint 200 km, a részvétel ingyenes.
Az esemény honlapján (
www.tourdebalaton.hu) a részvétellel kapcsolatos minden információ megtalálható, illetve lehet böngészni a 2010-es Tour de Balatonon készült fotók és a résztvevők élménybeszámolói között.