Somogy megye

Zákányfalu kisközség Somogy megye nyugati szélén. A település első okleveles említése Zacum alakban 1227-ből való. 1379-ben Alsó- és Felső Zákán nevű városok szerepelnek. Az erősség Alsózákánban már 1325-ben megvolt. A XIV. század eleje óta a Zákányi-családé, de 1445-ben a Marcaliak is részbirtokosok itt. Később a Dombaiak, a Bátoriak és a Szerdahelyiek is kaptak részt a két városban. 1476-ban mindkét Zákányban vámot és révet említenek. Zákány vára Szigetvár elestekor elpusztult, vele együtt a két város is. Csak 1730 körül települt újra Alsózákán a gróf Széchenyi és Felsőzákán a Zichy családok tulajdonában.

2002. október 20-i választásoktól ismét két önálló településről beszélünk. Zákány a gyékényesi és a zákányi vasútállomás között halmaztelepülésként, Zákányfalu a Zalai-dombság déli nyúlványain, mint szalagtelkes útifalu terül el.
Az első feljegyzések szerint 1805-ben alapított Zákány község Zákányfaluban iskolát, s teljesen új épületet emelt 1823-ban, melyet a II. világháború végén a visszavonuló német csapatok felrobbantottak. Így a község iskola nélkül maradt, s ezért körjegyzősége elfoglalta az egykori Zichy-kastélyt. A kastély és parkja helyi védettségű.
A felújított művelődési ház szórakoztató központja a falunak, mely otthonául szolgál a nyugdíjasklub összejöveteleinek, lehetőséget ad az ifjúság találkozóinak és mindennemű rendezvénynek.
A község temploma műemlék. A nemesi támogatással készült épületet Szent Iván tiszteletére szentelték fel. Így a falu búcsúja is június 24-én, Szent Iván napján van.
A település környékén a természet érintetlenül maradt. A helybeliek által hegyeknek nevezett dombok, a Dráva partja és körülötte kialakult zöldövezet (DDNP) az ide látogatók számára kiváló ki-rándulóhelyet jelent. A környék nevezetességéhez tartozik még messze földön híres bora, melyet még Csokonai is említésre méltónak tartott a Dorottyában. A Zákányfaluhoz tartozó dombhát neve: Tölöshegy.