Hajdú-Bihar megye

Újiráz a megye déli határa mentén, a Kis Sárrét területén, Debrecentől déli irányban 80 km-re fekszik. Békés megyétől a települést délről szegélyező Sebes-Körös választja el. Az országos főútvonaltól (47-es), Csökmő irányából egy 8 km-es alsóbb rendű úton közelíthető meg, de szilárd burkolatú út vezet Vésztőn keresztül Gyula, Békéscsaba, Komádin át pedig Ártánd–Nagyvárad irányába.
A honfoglalás idején szlávok lakhatták a mai település elődjét és annak környékét. A szláv eredetre utal a település neve is, mely töltést, gátat jelent. Iradsi, Irraról, mint népes faluról a XIII. század elején többször esik említés.
A középkori falut 1598-ban pusztította el egy tatár sereg. Helyét ismét birtokba vette a Sebes-Körös, ismét a víz, a nád a sás uralta 1880-ig a folyó új medrének kiépítéséig.
Iráz puszta maradt 1911-ig, ekkor 100 dohánykertész és földműves települt be. Ők lettek a jelenlegi
Újiráz község első lakói. A telepesek Békés, Arad és Csanád megyéből jöttek, és római katolikus vallású magyarok voltak, de volt közöttük békés megyei tót is.
Fontos szerepet szánt a nagyváradi káptalan az új katolikus falunak. Ennek bizonyítéka minden év októberének második vasárnapján sorra kerülő búcsú és vásár. Az esemény sok embert, ezreket vonz a faluba.
A település katolikus templomának felavatására 1912. november 1-jén került sor. A neoromán stílusú templom 36 méter magas, karcsú tornya a II. világháború folyamán megsérült. Újjáépítésére csak a háború befejezése után kerülhetett sor.
A rendszerváltás jelentős fordulatot hozott a falu életében. A mezőgazdaság az 1990-es években összeomlott, a fő megélhetési forrása megszűnt az itt élőknek. Ennek következménye, hogy azóta közel 300 fővel csökkent a lakosság száma, annak ellenére, hogy ez idő alatt épült ki a teljes út-, gáz-, telefonhálózat.
Létesült egy új intézmény, a 36 ágyas bentlakásos gondozási központ. Jelenleg még 2007 elején teljes intézményhálózattal és lakossági szolgáltatással (posta, pénzintézet) rendelkezünk.
A világ zajától távol csak a pihenni vágyók hozhatnak új lehetőségeket. Az összközműves ingatlanok árai ugyanis nagyon alacsonyak.