Komárom-Esztergom megye

Afalu első okleveles említése 1237-ből való, egy határjáró oklevélben Tarcan alakban fordul elő. Az elnevezés feltehetően török eredetű, az ótörök tarqan főembert, alkirályt jelent. A későbbiekben a pannonhalmi apátság több birtoklevelében is említik mint adományt, illetve vásárlás és eladás tárgyát is képezte a falu.

1543-ban a törökök támadása nyomán a falu a környező településekkel együtt elpusztult, s mintegy 150 évig pusztán maradt. A községet többször is megkísérelte a tulajdonos, a pannonhalmi főapát benépesíteni, de a súlyos adóterhek és nyomorúság miatt sikertelen volt 1714-ig.
Ekkor a környező településekről református jobbágyok települtek be, lehetőséget kaptak vallásuk gyakorlására is.
1734-ben szervezték meg a katolikus plébániát, a plébániaház 1775-ben, majd 1790-ben épült a késő barokk templom, melyet 1881-ben átépítettek.
1722-től 1787-ig, a türelmi rendeletig, a reformátusok nem gyakorolhatták vallásukat. Ekkor újraalapították gyülekezetüket és 1800-ban kőtemplomot emeltek, az addigi hordozható fatemplom helyett. A fenti építmények ma is az egyházakat szolgálják.
1740-es években szőlőt telepítettek a helybéliek a Csép felé eső domboldalon, ma 195 körüli a présházak száma.
Az 1800-as évek fellendülést hoztak a falu életében. Ekkor lendült fel az állattenyésztés, ismert volt a lótenyésztés és a marhatartás is. A Fekete-víznek nevezett Bakony-éren kettős kerekű malom működött, melyen a község gabonáját őrölték a gazdák.