Bács-Kiskun megye

Ladánybene Bács-Kiskun megye északi határán, a Duna–Tisza köze és a kiskunsági homokhátság térségében található. A település 4072 hektáron terül el, ebből 96 hektár belterület. Ladánybene mezőgazdasági település, jelentéktelen iparral. A föld gyenge minőségű homokos talaj. Községünk az ország napfényben leggazdagabb területéhez tartozik. Másik jellemzője a csapadékszegény éghajlat. Ladánybene Kecskeméttől 24 km-re fekszik. A község megközelíthetősége jó, akár a megyeszékhelyről, akár a fővárosból érkeznek ide látogatók. Népessége magyar és többségében római katolikus vallású. Külföldi testvértelepülése a falunak Szentábrahám (Románia 1994) és Nebelschütz (Németország 2002). Ladánybene nevét a Benepuszta és Jászladány nevek összekapcsolódásából kapta az 1800-as évek közepén. A terület, mint puszta, a honfoglalás korában Solt fejedelem birtokában volt (aki 922-ben I. Berengár olasz császár védelmében jelen volt Olaszországban). Az egyik katonája volt Örs törzsfő, aki tettéért jutalmul kapta a fejedelemtől a pusztát. A törökdúlás idején (1599) Dimitri Zselik tímár birtokát képezte. A Rákóczi-szabadságharc idején a Jászságot kinőtte az ottani pásztorkodás, ezért terjeszkedni kezdtek. Folyamatosan húzódtak le a Duna–Tisza közére. Így került bérleményébe Jászladánynak és Jászberénynek Benepuszta. 1745-ben a jászok a területet jogilag is megkapták. Benepuszta felét Jászladány kapta meg. Az 1800-as évek közepétől kialakult egy önálló település, mely saját iskolával rendelkezett. A magyar királyi belügyminiszter rendeletével alakult meg Ladánybene, mint önálló nagyközség 1909. január 1-jével. A környékbeli ősborókás kiváló kirándulóhelyet biztosít az ide látogatóknak. A falutól jó 2 km-re Kunbaracs felé található a paraszti életet bemutató Tájmúzeum. A falu határában a Kiskunsági Nemzeti Park által védett területen számos ritka növényt és növénytársulást találunk. A falu könyvtárában több mint 8 ezer kötet áll az olvasók rendelkezésére. Minden évben két alkalommal Ladánybenén a Ladánybene 27 reggae-zenekar ingyenes koncertet ad. Július utolsó hétvégéjén falunapot tartunk, ahol egynapos műsorral, illetve utcabállal szórakoztatjuk az idelátogatókat. A falunap keretében népművészeti és képzőművészeti kiállítások kerülnek megrendezésre.
