Győr-Moson-Sopron megye
Hédervár a Nagy-Duna és a Mosoni-Duna ölelésében, a Szigetközben lévő kisközség, Győrtől 20, Mosonmagyaróvártól 18 kilométerre. Lakóinak száma 1130 fő. Községünk eredete az itt talált leletek alapján a bronzkorig vezethető vissza.

A halban, vadban gazdag „ezer sziget világa” ősidők óta terített asztallal várta ide az embert. Hédervár nevét az 1140. körüli királyi hűbéradományi birtokosként idekerült Héder lovagról kapta. Héder leszármazottai, a Héderváry grófok évszázadokon keresztül országos tisztségek betöltésével és tetteikkel írták be nevüket nemzetünk történelemkönyvébe.
Településünk 1443–1529-ig, majd 1658–1886-ig mezőváros. Az itt élő ember élete örökös küzdelem volt. Küzdelem az elemekkel: a tűzzel, a vízzel, mely évente többször is belátogatott, de pusztított a tatár, a török, Ottokár cseh király, Albert főherceg és Napóleon csapatai, a pestis, a tífusz. Így a település többször is szinte teljesen elnéptelenedett. A természet kínálta életfeltételek mindig megújulást hoztak.
Ennyi pusztítás, pusztulás után is múltunkat gazdag természeti, írásos emlékek, valamint néprajzi gyűjtés bizonyítja. A grófi kastély, a Boldogasszony-kápolna, a Szent Mihály-templom, a hédervári Kont Istvánról, a kővé vált kenyerekről szóló legendák, a Parázsszeg tér századokat idéznek.
Drasztikus változásokat okozott az 1860–1870 közötti Duna-szabályozás, az 1954-es árvíz, az 1959-es szövetkezetesítés. Mindezek túlélője, tanúja a közel 1000 éves öreg tölgy: a beteges Árpád-fa.
Szigetköz legszebb településére várjuk Önt, egy olyan helyre, amelyet Isten a tenyerén hordoz.