Pest megye

Galgahévíz a Galga mente egyik jelentős kis települése, közel 2600 lakossal. Legfőbb megélhetési forrás a zöldségtermesztés, melyhez a főváros és néhány kisebb város jó piacot biztosít. Mivel a falu a mezőgazdaságon kívül csak korlátozott számban kínál munkahelyet, ezért a napi ingázók száma igen magas.

A falu rendelkezik élelmiszerüzletekkel, az alapvető egészségügyi ellátás (felnőtt- és gyermekorvosi rendelő, fogászat, gyógyszertár) eszközeivel. Ezenkívül található Galgahévízen egy szálloda, étterem, söröző, kozmetikus, néhány fodrász, autószerelő és még számos szükséges szolgáltatás. Tömegközlekedéssel (vonat, autóbusz) fél órán belül elérhető Hatvan, Aszód és Gödöllő, egy óra alatt pedig Budapest.
A falu országos ismertségét jelentősen elősegítette a Galgahévízi Általános Faluszövetkezet mellett a GAIA Alapítvány által működtetett biofarm, mely az első volt Magyarországon. Galgahévíz a Gödöllői-dombvidék peremén fekszik, amely a fővárosiak és általában a városiak kedvelt kirándulóhelye. Természeti szépségei közül érdemes megemlíteni a Szentandrás-dombot, melynek tetején egy szép, fából készült kereszt és remeteszobor áll. A környék kedvelt horgásztava a Bika-tó, ahol egyre több kis hétvégi házat építenek a város zajától menekülő, pihenni vágyó emberek. Az 1995-ben kialakított „kegyeleti park” az emlékezés szép példája. A falu legfontosabb intézményei a polgármesteri hivatal, az általános iskola, a művelődési ház és a 2006-ban korszerűsített, szépen felújított óvoda.
A művelődési házban tevékenykedik a Galga menti Népfőiskola, több civil szervezet, s a három gernerációt képviselő hagyományőrző együttes. A 2000. évben rendezett millenniumi faluünnep tiszteletére a galgahévíziek létrehozták saját helytörténeti gyűjteményüket, melyben a fiatalabb korosztály is megismerkedhet a falu múltjának tárgyi emlékeivel.