Heves megye

Erk község Heves megye déli részén, a Jászárokszállást Hevessel összekötő út mentén található. A köz-ség területe már a kőkorszak idején lakott volt. A honfoglalás után Árpád törzséhez tartozó népcsoport telepedett le ezen a vidéken. A község neve még a honfoglalás előtti időkből származik. 1332-ben már templomos hely volt. Erk község a mohácsi vészig egyike volt a megye leglakottabb helyeinek. A templomdomb környékén talált csontvázakból és néhány török pénzből arra lehet következtetni, hogy a török időben itt közös temető lehetett. 1709 szeptemberében a falu határában zajlott le a Rákóczi-szabadságharc egyik nevezetes csatája, amelyben Bottyán János halálos sebet kapott. Emlékét a határrész neve, „Bottyán-szög”, valamint a Vak Bottyán utca ma is őrzi. A jelenlegi műemlék jellegű templom 1796-ban épült Orczy Lőrinc tarnaörsi báró adományából. Az I. világháború idején 464 fiatal vonult be katonának a faluból, ebből 102-en életüket vesztették. Emléküket a templomajtó két oldalán márványtáblába vésett nevük őrzi. A község férfilakosságának nagy része a II. világháború idején újra háborúba indult, közülük sokan nem tértek vissza. Emléküket az 1993-ban elkészült Győrffy Sándor szobrászművész II. világháborús nemzetközi emlékműve örökíti meg a templomdombon. A község védőszentje Szent István, akinek a tiszteletére 2006. évben Matúz András szobrászművész alkotásaként készült el a község Fő terén emelt Szent István-szobor. 2005 májusában állították fel a megye első és az ország akkori legnagyobb szél-

erőművét. Infrastrukturális szempontból (víz, gáz, telefon) jól ellátott a település. Jelenleg a szélessávú internet kiépítése folyik. Szennyvízcsatorna kiépítésére pályázatot nyújtottunk be 9 községgel együtt. A települést rendszeres autóbuszjáratok kötik össze a külvilággal. Orvosi ellátással, óvodával, iskolával rendelkezik a település. 2003-tól működik a polgárőrség és megalakult a nyugdíjasklub.