Tolna megye

Dúzs község Tolna megye középső vidékén, a Kapos jobb partján fekszik. A községet átszeli a Hőgyészt Dombóvárral összekötő fő közlekedési út. Vasútállomásáról Budapest és Pécs irányába lehet utazni. A falu déli határán nagyvadas jellegű erdő terül el: szarvas, őz, dámvad és vaddisznó nagy számban él itt. Gyógynövények és védett növények ugyancsak találhatók. A mezőgazdasági művelésre alkalmas terület talaja nagyrészt homokos. A domboldalakon a szőlőtermesztés régi múltra tekint vissza, a szekszárdi borvidék völgységi körzetének tagja.

A település 1230-ból ismert, a török időkben lakott volt, a fölszabadító háborúk alatt elnéptelenedett. 1740 és 1780 között, Mária Terézia uralkodása idején kezdődött meg a község újbóli betelepítése, főként német ajkú családokkal.
1925-ben a lakosságának 96%-a volt német nemzetiségű. A katolikus elemi népiskola (épült 1909-ben) két tantermében két tanító foglalkozott a gyerekekkel. A lakosság nagy része katolikus vallású. Középkori temploma a községen kívül állt. Az új templomot 1828-ban építették klasszicista stílusban a falu központjában. A szószék barokk stílusú. Az I. és II. világháborúban elesett hősök tiszteletére állított emlékmű a polgármesteri hivatal kertjében található. A község lakosságának megélhetését a mezőgazdaság, az erdészet és a vasút biztosította. Az igen fejlett szőlőkultúra – Mária Terézia hivatalos fehérborszállítója volt a falu – az 1950-es években hanyatlásnak indult, majd a Hőgyészi Állami Gazdaság jóvoltából nagyüzemi szőlőtáblákat telepítettek, s a dúzsi bor ismét megindult a hírnév felé. A demokratikus átalakulást követően megnőtt a munkanélküliség, a kilencvenes évek közepe óta csökkenő tendenciát mutat. Továbbra is a legnagyobb munkáltató a vasút, azontúl a környező városokban (Dombóvár, Tamási) kapnak munkát a törekvő dúzsiak.
Előbb a vízvezetékrendszer, majd a község teljes belterületi úthálózatát építette ki az önkormányzat. A korábban kiépült telefonrendszerrel együtt a község infrastruktúrája – a szennyvíz kivételével – eléri a városi szintet, biztosítva a 286 állandó lakos helybeni boldogulását.