Győr-Moson-Sopron megye

Darnózseli község Magyarország északnyugati részén, a Szigetköz közepén fekszik, Mosonmagyaróvártól 16, Győrtől 28 km távolságban. Szigetköz Európa második legnagyobb folyamszigete, melyet a Mosoni-Duna és az Öreg-Duna határol. Községeink területén már a kora vaskorban település feküdt, majd a 7. században a Parázs-szeg szigeten szláv település volt. A nyelvészeti elemzés szerint községeink nevei is valószínűleg szláv eredetűek. Darnó neve: gyep-gyepes, Zseli neve: káposztás. A nevek a hajdan itt élő lakosság foglalkozására utalnak. II. Géza király Hederich és Wolfger német lovagoknak a határvidék őrzéséért cserébe Szigetközt adta jutalmul. Hederich lovag utódai a Héderváry grófok lettek. Ettől kezdve a két falu sorsa összefonódik a Héderváry grófok sorsával, ugyanis a mindenkori Héderváry gróf lesz a későbbiekben a hűbérúr, a két falu pedig a hűbérúr jobbágyközsége. Darnó és Zseli községeket 1443-ban a Héderváry grófi család örökösödési oklevelében említik először írásos emlékek. Az államalakításkor közigazgatásilag Pozsony megyéhez sorolták be őket, 1849–1861-ig Moson megyéhez tartoztak, 1861-től újra visszakerültek Pozsony megyéhez, majd a két falu népének kérésére 1884-től végleg Moson megyéhez kerültek. 1787-ig a község a Héderváry-parókiához tartozott, s ekkor létesült önálló plébániája. Temetőbeni templomát, amelyből ma már csak az apszis áll, Héderváry Katalin grófnő építtette. A török időkben, 1650 táján a két falu teljesen elnéptelenedett. 1809-ben Napóleon katonái garázdálkodtak és felgyújtották a házakat. Mindkét faluban többször pusztított kolerajárvány. Az 1921-es és az 1932-es tűzvészben sok ház leégett. Minden évben árvizek pusztítottak, melyek közül kiemelkedő az 1876. és az 1954. évi. Darnón 1805-ben épült, Zseliben pedig 1905-ben létesült az állami iskola. 1965-ben került átadásra az új, 4 tantermes általános iskola, mely 1981-ben még 4 tanteremmel bővült, 1993-ban pedig felavattuk az új tornacsarnokot. Darnózseli közművesített település. Lakóinak száma: 1601 fő. A lakosság 53%-a aktív korú, még sokan a mezőgazdaságból élnek, de a környező ipari üzemekbe is jelentős számmal járnak dolgozni. Községünkben sok vállalkozó tevékenykedik. Híres a Szigetköz táncegyüttes, mely bel- és külföldön egyaránt nagy népszerűségre tett szert. A községben több civil szervezet tevékenykedik: Tűzoltó Egyesület, sportkör, Őszirózsa Nyugdíjas Klub, Baráti Társaság Darnózseliért Egyesület, Polgárőr Egyesület, Vállalkozók Klubja, Darnózseliért Alapítvány, Gyermekszív Alapítvány, Iskolánkért Gyermekeinkért Alapítvány, Vöröskereszt-alapszervezet.